A Himesházi Egyházi Kórus 1995-ben alakult az akkori GJU Baráti Kör tagjaiból. Az alapító tagok, 12-14 jó énekhangú, az egyházi dalokat kedvelő, vallásukat gyakorló középiskolás és egyetemista lányok voltak.
Az előadott dalok, kórusművek, magyar, német és latin nyelvűek voltak. Minden hónap utolsó vasárnapján ifjúsági misét tartottak, melyen ők énekeltek.
Több ízben kaptak meghívást környező falvak egyházi ünnepeire, és a Magyar Rádió Pécsi Körzeti Stúdiója által kéthetente vasárnap sugárzott német nyelvű szentmisére, a pécsi Belvárosi Templomba.
Az évek múlásával átalakult a kórus összetétele. A mai tagok felnőtt, két- és háromgyermekes anyukák.
2010 októberében ünnepelte a kórus fennállásának 15 éves jubileumát, melyről egy templomi koncert keretében emlékeztek meg, egykori és mai kórustagok részvételével.
A kórus jelenlegi létszáma 15 fő. A sokéves hagyományt megtartva minden hónap utolsó vasárnapján közreműködnek a szentmiséken, valamint a nagyobb egyházi ünnepeken. Emellett esküvőkön, keresztelőkön is szívesen énekelnek vidám, modern feldolgozású dalokat. A kórus vezetője a megalakulás óta Krammné Mezei Anikó, zenei vezető Umstadter Ervin.