Üdvözöljük Himesháza Weblapján!

SZÉPKORÚAK

  Erős Vilmosné - 2016-ban töltötte be 100. életévét
  Miklós József - 2016-ban töltötte be 90. életévét


2016. október 10-én megköszöntöttük Erős Vilmosnét

100. Születésnapja alkalmából.

 

Erős Vilmosné
Miklós Katalin

  

Kati  néni 1916. október 10-én Bukovinában, Hadikfalván született  Miklós Ferenc és Márton Emerencia gyermekeként.

 

A szegény paraszti családban szülei féltő szeretettel, gondoskodással nevelték három testvérével együtt.

Ebben az időben keményen meg kellett dolgozni a mindennapi betevőért. Az amúgy sem felhőtlen gyermekkorát beárnyékolta az I. világháború. Megélte az Osztrák-Magyar Monarchia bukását, majd egy világméretű gazdasági válságot.

 

Nagyon fiatalon, szinte gyermekként dolgoznia kellett, így korán megismerkedett az élet kihívásaival és nehézségeivel.

 

Mindig fontos volt számára a család, társával, Erős Vilmossal még Hadikfalván 1937-ben örök hűséget fogadtak egymásnak. A  Jóisten  4 gyermekkel ajándékozta meg házasságukat, egyetértésben és szeretetben nevelték fel gyermekeiket. Társával 57 évet éltek békességben, akivel hűségesek voltak egymáshoz, jóban és rosszban kitartottak egymás mellett.

 

Nehézségek mindig adódtak az életében, de a hit, a bizalom erőt adott, így felelősséggel és önzetlenséggel vállalta és elfogadta sorsát.

 

Mindannyian tudjuk, milyen keserves volt életük, amikor Bukovinából 1941. tavaszán áttelepítették a székely családokat Bácskába. A menekülés nehéz és ínséges éveiben adott életet 2 gyermekének.   Majd 1944. őszén Bácskából is menekülniük kellett, végül 1945. tavaszán telepedhettek le Baranyában. Nehéz és rögös út vezetett idáig, a mai napig, de immár 71 éve él kis községünkben, Himesházán.

 

A megpróbáltatások mellett azonban mindig jelen volt életében a szeretet, a mosoly, ami feledtette a nehéz pillanatokat.

 

Az emlékek és gondolatok felidézése során tisztelettel állunk meg az évek múlása felett, akaratlanul is átérezzük azokat a pillanatokat, amik hol örömtelivé, hol fájdalmassá tették ezt az életutat.

 

Ön, azon szerencsés idős emberek közé tartozik, akik részesei lehetnek gyermekei, unokái, dédunokái mindennapjainak.

 

Kati néninek sok jutott a munkából és a megpróbáltatásból. Boldog és megható pillanat, hogy megérte ezt a kiemelkedően szép napot, amely élete egyik legszebb ajándéka.

 

Életét összefoglalva, átélte  hódítók, diktátorok uralmát, rendszerek, elvek buktak el, háborúk törtek ki és múltak el, milliók haltak meg. Ő azonban végig talpon maradt, emberként.

 

Legyünk rá büszkék mindnyájan.